Busójárás

A mohácsi sokácok népszokása – Magyarországról elsőként- 2009. október 2-án Abu-Dhabiban felkerült az UNESCO „Az Emberiség Szellemi Kulturális Öröksége” Reprezentatív Listájára.

mohacsi busojaras

A busójárás története ITT olvasható!

Az UNESCO, azaz az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szakosított szervezete kezdeményezésére 2003-ban jött létre az a nemzetközi egyezmény, amely egységes szellemű útmutatóként és jogi keretként szolgál a világ számára a szellemi kulturális örökség védelméhez. Az egyezményhez Magyarország 2006-ban csatlakozott. Az emberiség szellemi kulturális örökségének listáját – melyen mostantól is csak mindössze 167 elem található – a 196 tagállamból álló UNESCO azért hozta létre – hasonlóan a védendő épített és természeti örökséghez -, hogy ezek a szellemi értékek is megmaradjanak az egyetemes emberi kultúra, és a helyi közösségek számára. A címről az UNESCO honlapja is beszámol, ahol olvasható egy, a busójárásról szóló leírás is. A listára kerülés közvetlen anyagi előnyökkel nem jár. Ugyanakkor a reklámértéke óriási, a cím különleges védjegy. Az UNESCO szerint a szellemi világörökségi lista fő feladata, hogy a nyilvánosság erejével a kulturális sokszínűséget fenyegető veszélyekre irányítsa a figyelmet. Éppen ezért Mohács esetében sem arról van szó, hogy pusztán a busók felvonulása kerül védettség alá, hanem az egyéb elemek is: például a bocskor-készítés, az álarcfaragás, és a táncok is. A védelem nem konzerválást, hanem folyamatos életben tartást jelent.

Flash lejátszóra és JavaScript támogatású böngészőre van szükség.

Flash lejátszóra és JavaScript támogatású böngészőre van szükség.

A listára felkerülés folyamata közel két éven keresztül zajlott. Ennek első lépéseként 2008 februárjában az önkéntesen résztvevő busókat, busócsoportokat kellett együttműködésükről megkérdezni. Jelenleg 27 csoport van, amelyben 550-600 férfi válik busóvá ebben az időszakban. A második lépcsőfok – pályázati úton – a Nemzeti Listára történő jelölés volt. 2008 decemberében a Nemzeti Bizottság felvette a Mohácsi Busójárást a Nemzeti jegyzékbe, melynek következő állomásaként a Magyar Állam Magyarországról elsőként felterjesztette a mohácsi busójárást az UNESCO-hoz. A 173 beérkezett felterjesztésből 114-et találtak arra méltónak, hogy a pályázaton részt vegyen. A kormányközi bizottság döntése értelmében a reprezentatív listára mindösszesen 73 elem került fel, köztük a mohácsi busójárás is.